Életpályamodell kidolgozását, valamint a cafeteriát érintő tervezett adórendszer-változás felülvizsgálatát sürgetik a kormánynál és minden parlamenti pártnál a MASZSZ közlekedési tagozatának tagjai. Az érdekvédők nem engedik, hogy a kormány az ígérete ellenére végül az asztal alá söpörje egy új korengedményes nyugdíjrendszer bevezetését, s a több tízezer embert érintő bennragadt töredékidő jóváírását. Erről a Közlekedési Egyeztető Fórummal (KEF) közös, mai ülésén döntöttek az érdekvédők – olvasható a Gépnarancs cikkében.

 Nem először követelnek érdemi párbeszédet a szakszervezetek, ezúttal a közlekedés minden ágazatát képviselő érdekvédők ütik az asztalt: számos rendezetlen probléma miatt elvárják, hogy a kormány tagjai egyeztetést folytassanak a munkavállalókat képviselőkkel. A közlekedésiek az ágazatban dolgozók helyzetének rendezésére életpályamodell kialakítását és bevezetését sürgetik, amelyhez minden szakmai segítséget megadnának, akár konkrét tervezetet is a döntéshozók asztalára tesznek – döntöttek ma a Magyar Szakszervezeti Szövetség Közlekedési (MASZSZ) tagozata által korábban alapított Közlekedési Egyeztetési Fórum ülésén, amelyen az érdekvédők mellett egyes pártok – DK, MSZP, LMP, Együtt, Jobbik – képviselői is rendszeresen részt vesznek. A fórum üléseire a tagozat minden parlamenti pártot rendszeresen meghív.

A KEF tagjai a közlekedésben dolgozók helyzetét nehezítő, sokszor emlegetett finanszírozási és jogszabályi problémák közül kiemelte: a szakszervezetek nem fogják hagyni, hogy a kormány végleg „elfelejtse” a megszüntetett korhatár előtti nyugdíjrendszer helyére tervezett új modell kidolgozását. A szakszervezeteknek régóta egyeztetett, kész tervük van a kedvezményes rendszerre, amelyet bármikor eljuttatnak a döntéshozókhoz – hangsúlyozta Nemes Gábor. A KEF megbízott szóvivője kitért a korábbi korkedvezmény megszüntetésekor bennragadt, több tízezer embert érintő töredéki elszámolásra is, amelyet a megígért a kormány, ám a mai napig nem teljesített.

Az egyeztetési fórum tagjai fontosnak tartják felhívni a figyelmet a cafeteriát érintő, jövőre tervezett adóváltozások kedvezőtlen hatására is, mert egybehangzó véleményekből és az eddigi felmérések alapján is kiderült: a januártól életbelépő készpénzes megváltás – kétszer 50 ezer forint – hosszabb távon egyértelműen hátrányos lesz a munkavállalóknak. A szakszervezetek fontosnak tartják az érintett dolgozók tájékoztatását, mielőtt még a munkáltatók béremelésként tüntetnék fel az évente egyszeri 100 ezer forintos juttatást. Ez nem bér – szögezte le Nemes. A rendszert érintő adóváltozások miatt egyértelműen veszélybe kerül az öngondoskodás, mert az önkéntes nyugdíjpénztári tételt sújtó drasztikus adóemelés miatt a dolgozók nem ezt fogják választani a cafeteria-palettáról. Ennek most még nem érezhető, de hosszabb távon határozottan káros hatása lesz – figyelmeztetett a szóvivő.

A KEF levélben is felkéri a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökségét, hogy kezdeményezze a kormánynál a cafeteriát érintő adóváltozások felülvizsgálatát és szükség szerinti módosítását.

Forrás: gepnarancs.hu