A gyerekek számára nem az a legfontosabb, hogy buzgó keresztények és jó hazafiak legyenek, sokkal inkább az, hogy nyugodt légkörben jól felkészült pedagógusok tanítsák őket – így reagált a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) Lázár János héten tett nyilatkozatára.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Mezőtúron, a református kollégium felújított ókönyvtárának átadásán azt mondta: a kormány meggyőződése szerint a legtöbb, amit egy diáknak adni lehet, hogy jó keresztényt, illetve keresztyént és jó magyart nevelnek belőle. Úgy fogalmazott: „ami ezen túl van, az vitatható, megkérdőjelezhető”, és nem tudni, kiállja-e a következő évszázadok próbáját.

Mendrey László, a PDSZ elnöke erre reagálva közleményében kifejtette: nem vitatható az egyház szerepének fontossága, s nem kérdőjelezi meg senki az egyházi iskolák működésének létjogosultágát. Szerinte ezek az intézmények jelentős szereplői az oktatásnak, de nem válhatnak a legfontosabbá.

Az állam kiemelt feladata iskoláinak támogatása úgy a fenntartás, mint a működtetés terén, s olyan nemzeti alaptanterv megalkotása, mely a vallás értékeinek felmutatása mellett, prioritásként kezeli a világi értékrend bemutatását – fogalmazott a PDSZ elnöke.

Mendrey szerint a miniszter nyilatkozata ellentétes – az általa minden bizonnyal megszavazott – Alaptörvénnyel és nemzeti köznevelési törvénnyel is. Ezek egyértelműen szabályozzák a szabad iskolaválasztás és a szabad vallásgyakorlás kérdését csakúgy, mint az állami és önkormányzati intézmények feladatait.

A PDSZ álláspontja szerint Lázár János súlyos hibája, hogy nem tudja, az oktatás legfontosabb szereplői a gyerekek. Nekik nem az a legfontosabb, hogy buzgó keresztények, jó keresztyének és jó hazafiak legyenek. Sokkal inkább az, hogy nyugodt, szeretetteljes légkörben, kiegyensúlyozott, megbecsült és jól felkészült pedagógusok tanítsák őket olyan iskolákban, olyan tananyagot, melyek megfelelnek a 21. század kihívásainak. Így válhatnak boldog, sikeres hazájukat szerető felnőtté – fogalmazott Mendrey László.

Mint írta, Magyarország elemi érdeke, hogy ezek a gyerekek iskolai tanulmányaik eredményeként nagybetűs emberré váljanak, az pedig tökéletesen mindegy, hogy milyen a világnézetük.

Forrás: 168 óra