Bár sokan már temették az évek ót a csőd szélén lavírozó és végül felszámolt Pápai Hús Kft.-t, most mégis megmenekül a nagy múltú vállalat. Hosszas tárgyalások után egy hongkongi cég 1,13 milliárd forintért megvásárolta a céget, így a beszállítókkal együtt közel 3000 munkahely menekül meg – írja az Origo.

 Végre sikerül megmenteni a már felszámásba menekült Pápai Húsgyáratt, mert a súlyos anyagi gondokkal küszködő vállalat tegnaptól új tulajdonoshoz került.
A milliárdos adósságot felhalmozott, nemrég felszámolt gyárra sokáig nem akadt vevő, most is mindössze két ajánlat érkezett, viszont egy hongkongi magánbefektetőkből álló cégé, a Tano Commerce Kft.-é jóval nagyobb vételárat tartalmazott.

A vásárló már ki is fizette a nettó 1,134 milliárd forintos vételárat, így december 1-jén átvette a hányattatott sorsú húsipari vállalatcsoportot a felszámolótól.

A folyamatos működés érdekében az új tulajdonos önként vállalta, hogy átveszi és tovább foglalkoztatja a munkavállalókat, amivel közvetlenül 680 állást mentett meg. A húsfeldolgozó vállalat közvetve további mintegy 2000 beszállítónak nyújt megélhetést a régióban.
Az új tulajdonos szeretné újjáéleszteni a Pápai Hús márkát és további befektetéseket tervez a termelés felfuttatásához. A rövid távú célok között többek között a Pápai Hús magyar piaci helyzetének erősítése, emellett tervezik a magyar cég termékeinek bevezetését a kínai, távol-keleti és amerikai piacokra.

A befektetők első körben a gyártás teljes újraindításához már régóta esedékes karbantartási és felújítási munkálatokat végzik el, majd egy hosszú távú fejlesztési programot is elindítanak. Vállalták, hogy kialakítanak egy hatékony ellátási láncot a takarmányelőállítástól kezdve a sertéshízlaláson át a kész hústermékek előállításáig.

A Pápai Húsgyárat korábban többször hitelezte a Magyar Fejlesztési Bank a munkahelyek megőrzése miatt, és 2011 után - két másik húsipari vllalattal együtt - több milliárd forint segítséget is kapott, amiért a céget feljelentették Brüsszelben tiltott állami támogatás miatt.

A feljelentés meg nem erősített információk szerint a pápai húsgyár egyik magyarországi riválisától származott.

Forrás: Origo