Miközben kisebb sikersztorivá avanzsál a magyar gazdaság teljesítménye és a munkaerőpiac javulása, több mint 141 ezer magyar álláskereső a semmiből próbál megélni – írja az mfor.hu.

Hiába nőtt idén jelentős mértékben a minimálbér és a garantált bérminimum, hiába robogunk a teljes foglalkoztatottság felé, hiába állítottuk be az egyensúly és a növekedés képletét a gazdaságban, a munkaerőpiac peremére került személyek helyzetében nem sikerül sok javulást elérni. 2017 februárjában ugyanis 141 229 olyan regisztrált álláskereső volt, aki a semmiből próbált megélni.

Számuk egy hónap alatt közel 4000-rel ugrott meg, előző év azonos időszakához képest viszont 34 ezer fős a csökkenés. Igaz, volt még ennél is rosszabb a helyzet, hiszen 2012-2013-ban (miután a kormány 3 hónapra csökkentette a "munkanélküli segély jogosultsági idejét) volt, amikor a 350 ezret is meghaladta az ellátás nélküliek száma; hozzá kell tenni, a munkanélküliség is a jelenleginél jóval nagyobb volt Magyarországon.

A munkaerőpiaci helyzet javulásával ugyan apad az érintettek létszáma, a 141 ezer fő ellátás nélküli továbbra is elkeserítő adat. Főleg annak fényében, hogy ez a probléma madjnem minden második álláskeresőt érint, februárban ugyanis 291 ezer nyilvántartott álláskereső volt a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat közlése szerint.

A létszám januárhoz képest 8000-rel emelkedett, de ez a változás megszokott az év ezen szakaszában, amikor még nem indultak be a közmunkaprogramok, az időjárás pedig nem alkalmas a szezonális mezőgazdasági és építőipari munkák elindulására.

Ezek a körülmények a munkaerőigényre is hatással vannak, hiszen most alig több mint 30 ezer új pozíció nyílt meg az álláskeresők előtt, melyek között fele-fele arányban volt államilag támogatott (javarészt a közfoglalkoztatás valamely elemére vonatkozó) állás, illetve a piac önerejéből létrejövő lehetőség.

Forrás: mfor.hu