A Fővárosi Közgyűlés jövő hét szerdán ülésezik, de várhatóan már előbb, Orbán Viktor és Tarlós megbeszélésén eldől, hogy a kormány mennyi pénzt ad a BKV bérfejlesztésére a fővárosnak – értesült a 24.hu.

Mint arról beszámoltunk, a BKV-nél továbbra sincs bérmegállapodás. A közlekedési társaság még az idei évre vonatkozó 15 százalékos béremelést sem adta oda, miközben nulla százalékos bérfejlesztést ajánlott a szakszervezeteknek év elején. A szakszervezetek sztrájkot is kilátásba helyeztek, hiszen a versenyszférában, de még az állami tulajdonú cégeknél is akár 30 százalékról, de mindenképpen két számjegyű emelésről egyezkednek. Ráadásul az alacsony bérek miatt már most sem talál megfelelő számú dolgozót a társaság.

A BKV hétfőn hivatalos levélben értesítette a szakszervezeteket, hogy 34 milliárd forintra kalkulálják a 3 évre szóló béremeléshez szükséges forrást, ám a levélben nem szerepel indokolás, hogyan jött ki ez az összeg – mondta lapunknak Nemes Gábor, a BKV-s Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) elnöke. Kerestük a BKV-t, hogy mi alapján állapították meg a béremelésre szánt összeget, de nem válaszoltak érdemben.

Az EKSZ mindenesetre azt szeretné, hogy a BKV “ne a komplett 3 évre szóló 34 milliárd forintos béremelési büdzsé egyszeri előteremtésével húzza az időt, hanem adja oda az idei kötelező 15 százalékot az embereknek, további két évre pedig vállaljon garanciát”.Az EKSZ tehát 15 százalékos emelést kér minden dolgozónak, és plusz 5 százalékot a nagyon leszakadt bérek felzárkóztatására.

Nemes kiemelte: mivel továbbra sincs bérajánlat a BKV-nál, rohamosan fogy az ott dolgozók, zömében a járművezetők és karbantartók türelme. Ezt jelzi, hogy már nyolcszáznál több aláírt felmondási nyilatkozat gyűlt össze eddig az Egységes Közlekedési Szakszervezetnél. A BKV hangulatkeltéssel vádolja a szakszervezetet, és a türelmüket kéri, amíg “előteremtik a béremeléshez szükséges forrásokat”. Nemes szerint az nem hangulatkeltés, ha törvényes eszközökkel kiállnak a dolgozók jogaiért.

A budapesti közlekedési társaságnál január óta folynak az egyeztetések a lehetséges béremelés mértékéről, illetve a forrásokkal kapcsolatban. Kérdés, hogy a normatív összegen felül a kormány támogatni kívánja-e a budapesti közlekedést, illetve a dolgozók bérének emelését. A kormány korábban megígérte a szakszervezeteknek, hogy egységes bérjavaslatot dolgoznak ki az állami tulajdonú társaságok számára, hogy megakadályozzák az elvándorlást és enyhítsék a bérfeszültségeket.

Információnk szerint a BKV-ra vonatkozó konkrét összegeket a jövő hét szerdáig esedékes Orbán-Tarlós találkozón határozzák majd meg, a döntésre pedig várhatóan rábólint a fővárosi közgyűlés.

Forrás: 24.hu