Ha valamelyik ország elégedetlen, akkor sem cselekedhet egyoldalúan, ezt a többi tagállammal egyetértésben kell tennie - jelentette ki Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere az osztrák közszolgálati televízió (ORF) híradójában kedden késő este arra reagálva, miszerint az osztrák kormány a családtámogatás változtatásával csökkentené az Ausztriában dolgozó magyarok juttatását.

„Ausztria beleegyezett abba, hogy az unión belül biztosítani kell az egyenlő bánásmódot, ha a rendszer az uniós jognak megfelelően működik, akkor ezen nem kell változtatni” - jelentette ki Balog Zoltán. A miniszter leszögezte: ha valaki az érvényben lévő jogi szabályzáson változtatni akar, akkor - mivel uniós szabályzásról van szó - az uniót kell megkérdeznie ez ügyben.

A tudósításban Orbán Viktor korábbi nyilatkozatára hivatkozva az ORF azt közölte, hogy a családi támogatás kiigazítása esetén a magyar miniszterelnök ellenintézkedésekkel, az „osztrák tőke megbüntetésével fenyegetett”.

Arra a kérdésre, hogy Magyarország Ausztria tervezett lépését barátságtalannak tartja-e, a miniszter egyértelmű igennel válaszolt.

Az ORF bejátszásában az is elhangzott, hogy az osztrák döntés több ezer olyan Ausztriában dolgozó magyart érinthet, akiknek gyermekei Magyarországon élnek, a számukra Ausztriából folyósított családi pótlék nagyjából a felére csökkenhet.

Magyarországon havonta mintegy 40 euró családi támogatás jár gyermekenként, így örülnek az Ausztriából folyósított családi támogatásnak, amely több mint 130 euró gyermekenként - hangzott el az ORF anyagában.

A Sebastian Kurz osztrák külügyi és integrációs miniszter által közölt tervek szerint az Ausztriában dolgozó uniós polgárok külföldön élő gyerekei után folyósított szociális támogatást a származási ország szintjéhez igazítanák.