Bár a nyugellátások megállapítására vonatkozó jogszabályokban nem volt 2017-től jelentős változás, mégis van egy aprónak tűnő módosítás, ami nagyon sok személyt érint - mindazokat, akik a saját jogú nyugellátás mellett folytatnak keresőtevékenységet – írja az ado.hu.

A saját jogú nyugellátás mellett folytatott keresőtevékenység alapján szerezhető nyugdíjnövelés megállapítására vonatkozó eljárás szabályai ugyanis 2017. január 1-jétől módosultak.

A nyugdíjnövelés megállapítása ettől az időponttól már nem kérelemre történik, hanem arra hivatalból kerül sor. A 0,5%-os nyugdíjnövelés a nyugdíj mellett járulékot fizető nyugdíjasokat a jövőben is megilleti tehát, viszont a megállapítás érdekében ettől az évtől már nem kell kérelmet benyújtani. Mivel a megállapítás kizárólag hivatalból induló eljárás keretében történik, így az esetlegesen benyújtott kérelem alapján nem kerül sor az igény érdemi elbírálására.

Az öregségi nyugellátásban részesülő személy - ide értve azt a személyt is, akinek a nyugellátása folyósítása szünetel - a nyugellátását a saját jogú nyugdíjasként történt foglalkoztatása, illetve kiegészítő egyéni, vagy társas vállalkozóként végzett tevékenysége alapján a naptári évben elért, nyugdíjjárulék-alapot képező keresete, jövedelme egytizenketted részének 0,5%-val, a jövedelem megszerzését követő naptári évtől hivatalból növelni kell. A növelés kiszámítása során az a nyugdíjjárulék-alapot képező kereset, jövedelem vehető figyelembe, amely után az előírt nyugdíjjárulékot megfizették.

A növelést a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv (Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Központ) állapítja meg, az alábbi határidőkre is figyelemmel:

·         azon személyek esetében, akik 2016-ot megelőző jövedelem alapján még nem kérték a megállapítást, 2017. június 30-áig;

·         akik 2016-os évben kizárólag munkaviszonyból származó keresettel rendelkeztek, 2017. szeptember 30-áig;

·         akik 2016-ban egyéb jogviszonyból szereztek járulék-alapot képező jövedelmet, vagy munkaviszonyból és egyéb jogviszonyból származó jövedelemmel is rendelkeztek, 2017. október 31-éig.

A növelés minden esetben a jövedelem megszerzését követő naptári év január 1-jétől illeti meg a jogosultat, s a kiutalásáról a nyugdíjfolyósító szerv, a határozat meghozatalát követően fog gondoskodni.

Fontos kiemelni, hogy amennyiben a növelésre jogosult személy a megállapítást megelőzően elhunyt, a hozzátartozói nyugellátásra jogosult személy KÉRELEMMEL érvényesítheti az igényt, a hozzátartozói nyugellátás megállapítására irányuló eljárásban. Ebben az esetben tehát kérelemre indul az eljárás, amelynek során a hozzátartozói ellátásra jogosult a 1997. évi LXXXI. törvény 22/A. §-a szerint járhat el.

Forrás: ado.hu