Kilencszáz dolgozónak már a szakszervezetnél van a felmondása, további ötszáz pedig a kilépésen gondolkodik. Tavaly 750-en hagyták ott a céget. Áprilisban többnapos sztrájk jön. Mi lesz a fővárosi tömegközlekedéssel? Horváth Csaba volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége.

Ahogy arról az atv.hu beszámolt, sztrájkot jelentett be április harmadik és negyedik hetére a BKV-munkavállalók 80 százalékát képviselő két szakszervezeti szövetség pénteken. A munkabeszüntetés minden ágazatot érint.

A Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) és a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) április 18-án 0 órától 20-a 24 óráig háromnapos, április 24-én 0 órától 28-a 24 óráig ötnapos sztrájkot hirdetett.

A szakszervezetek azért döntöttek a sztrájk mellett, mert a BKV-val folytatott kollektív munkaügyi vitában nem közeledtek az álláspontok a bérrendezésről. Az érdekképviseletek hároméves bérrendezést akartak elérni, amelyben 30 százalékos bérfejlesztési kértek.

Ha a sárgának jár, járjon a kéknek is

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta, kezdetnek erős ez a két sztrájkajánlat, de megérti a szakszervezeteket és szolidáris velük, mert – ahogy fogalmazott – a kormány csak az erő nyelvén ért. A politikus szerint jogos a követelés, hiszen az állami vállalatoknál dolgozók megkapták a 30 százalékos béremelést, szemben az önkormányzati tulajdonban levő BKV-val. „Ha jár a sárgának, akkor járjon a kéknek is” – fogalmazott.

Tarlós István egyébként megígérte, hogy eljár az ügyben a kormánynál, Horváth Csaba ugyanakkor úgy látja, a főpolgármester hatékonysága jelenleg egyenértékű a nullával. Hozzátetette: konkrétan kell kérni, ebben az esetben nagyjából 30 milliárd forintot. A fővárosi képviselő szerint Tarlós abban is hibás, hogy évek óta csökken a BKV által felhasználható összeg: 2011 még 80 milliárdos volt a keret, ma már csak 32 milliárd, amit tovább akarnak csökkenteni. Szerinte emiatt rosszabb állapotúak a járművek.

Nemes Gábor szakszervezeti vezető a napokban arról beszélt, hogy jelenleg 900 felmondás van letétbe helyezve. A dolgozók nagy része Ausztriában készül munkát vállalni, az itteni fizetés nagyjából háromszorosáért. Horváth Csaba ezzel kapcsolatban elmondta: tavaly mindenféle teatralitás nélkül 750-en felmondtak a vállalatnál, és a szakszervezeti vezető által említett 900 főn kívül további 500 fontolgatja a kilépést. Szerelőket pedig szinte már lehetetlen találni a BKV-hoz.

Forrás: atv.hu