Tisztelt Országgyűlési Képviselő Hölgyek és Urak!

 73.000 tudományos szakembertől és magánszemélytől érkezett üzenet a CEU-nak, közöttük 17 Nobel-díjas szakember is kiállt az intézmény mellett. Számtalan cikk, nyilatkozat és petíció született, tízezer fős demonstráció szónokai tiltakoztak az egyetem megszűntetése ellen.

A szakszervezeti konföderációk közül az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés kérte nyomatékosan a kormányt, hogy vonja vissza a 2011. évi CCIV. törvény módosítását. Véleményükkel a legteljesebb mértékben egyetértünk: minden Magyarországon működő, komoly eredményeket elérő felsőoktatási intézmény az ország jövője szempontjából kiemelten fontos.

Elhangzott már minden érv itthon és a világ szinte minden kulturált országában. Egyetlen egy azonban még nem:

még több fiatal fog külföldre távozni.

Gondolkodhatnak bárhogyan a felsőoktatás jogi helyzetéről, a Közép-Európa Egyetem – egyesek szerint – „fellazító hatásáról”, az önmagukat nemzetmentőnek gondoló politikusoknak sem lesz jó, ha a tehetséges, tanulni akaró fiatalok külföldi egyetemekre mennek és aztán majd ott is maradnak.

Elmentek már ötszázezren, és a negyedük sem fog hazatérni. Kiürül az ország, nem marad itthon, csak néhány képzetlen, megroggyant, konzervatív nyugdíjas. És mindez az Önök személyes felelőssége is.

A nemzet érdeke azt kívánja, hogy ezt a törvénymódosítást ne szavazzák meg, az egykori fiatal demokraták ne űzzék el a mai fiatal demokratákat…

Budapest, 2017. április 3.   

Nagyrabecsüléssel:

Földiák András

elnök