Megállapodott a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. a szakszervezettel a 2017-es béremelésekről, így idén nem lesz kukássztrájk – értesült a Magyar Nemzet. Az FKF munkavállalói átlagosan 6,5 százalékos béremelésre számíthatnak.

Elhárult a kukássztrájk veszélye, miután megállapodott a 2017-es béremelésről a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. (FKF) és munkavállalók zömét képviselő Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ 2000). A birtokunkba került, április 3-i keltezésű megállapodás szerint a dolgozók átlagosan 6,5 százalékos béremelésre számíthatnak április elsejei hatállyal, míg az év első három hónapjára azonos mértékű ösztönző kifizetését vállalta az FKF.

A megállapodás értelmében a legfeljebb 200 ezer forintos bérben részesülők 8,5 százalékos emelést kapnak, a 200-250 ezer forint közötti fizetésűek 7, 250-300 ezres bérsávban 6, 300-350 ezer forint között keresők 5, míg a 350-500 ezer forintos sávban 3 százalékkal növekednek a fizetések. A dokumentum rögzíti azt is, hogy bruttó 280 ezer forintos jutalmat kapnak három részletben a 120 ezer forint alatt keresők 2017-ben.

Bár az FKF és a HVDSZ február közepén kezdett tárgyalásokat, a szakszervezet már hosszabb ideje a bérek rendezését követelte, amelyet sztrájkfenyegetéssel nyomatékosított. (A február 20-ára meghirdetett munkabeszüntetés azért hiúsult meg, mert a bíróság elutasította a szakszervezet elégséges szolgáltatásokkal kapcsolatos kérelmét.)

Mint arról Király András, a munkavállalói érdekképviselet vezetője az Indexnek még tavaly decemberben beszámolt, 2015 nyarán keresték meg először az FKF-et a 2016-os bérfejlesztéssel kapcsolatban. Érdemi egyeztetések szerinte csak 2016 elején kezdődtek, a munkavállalói sztrájkfenyegetések hatására, de októberre megfeneklettek, ezután bíróságra ment az ügyben az érdekképviselet. Királyt egyébiránt – aki a mostani megállapodást a szakszervezet nevében ellátta kézjegyével – a bértárgyalások közepén kirúgták az FKF-től.

Az FKF-nekjelenleg 2800 dolgozója van, ebből 2100-at a HVDSZ 2000 képvisel.

Forrás: Magyar Nemzet