Nemrégiben az Európai Parlament vitatta azt a kérdést, hogy majd amikor a munkahelyek sokaságát veszik át az emberektől a robotok, akkor vajon honnan pótolják az államok azt a költségvetési bevételkiesést, amelyet a dolgozók után a cégek ma még különböző járulékok formájában fizetnek. Ez a tétel több ország esetén is jelentős bevételi forrás, amelynek megszűnése szűkítené a költségvetés mozgásterét – írja a Magyar Idők.
Azt gondolhatnánk, hogy korai még ezzel a témával foglalkozni, hiszen messze van az az idő, amikor a robotok tömegesen lépnek be az emberek helyére a termelési folyamatokba. Azonban a kutatóintézetek szerint a robotizáció felgyorsulása közelebb van, mint gondolnánk. Ugyanis a cégeknek erős nyereségnövelési érdekei fűződnek a robotozációhoz. A robotok pontosan, hiba nélkül dolgoznak, nem kell nekik bért és szabadságot adni, nem betegednek meg, nincsenek családi problémáik, amelyek miatt esetleg kedvetlenül és ezért kevésbé termékenyen dolgoznának.
Az amerikai MIT (Massachusetts Institute of Technology) egyetem számításai szerint ezer munkavállalónként egy robot alkalmazása az Egyesült Államokban 0,2-0,3 százalékos foglalkoztatás-, illetve 0,2-0,5 százalékos bércsökkenést eredményez a cégeknél. A BCG (Boston Consulting Group) szaktanácsadó cég felmérése szerint ma a világban 1,5 millió robot működhet, de 2025-re számuk elérheti a 4-6 milliót. Emiatt a mai munkák legalább fele fog megszűnni 2055-ig. Már ma is az autóipar alkalmazza a robotok 39 százalékát, így a jövőben is az várható, hogy itt lesz további, elsősorban az összeszerelő munkát felváltó robotizáció.
De például Szingapúrban már jelenleg is egyre több a sofőr nélküli taxi, és több ázsiai országban, például Japánban is vannak a házimunkát könnyítő vagy az éttermi felszolgálót helyettesítő robotok. Egyébként leginkább a rutinjellegű fizikai munkákat váltják fel gyorsan a robotok, ezek esetén a munkahelyek 80 százalékának megszűnése várható, de veszélyben vannak a munkahelyek az adatfeldolgozás és -elemzés, a logisztika, a mezőgazdaság és a vendéglátás területén is. A leginkább a humán területeken, az oktatásban, a szaktanácsadásban, a kulturális, szociális és egészségügyi területeken dolgozók érezhetik magukat biztonságban, mert a robotizáció és az automatizálás korában is a nagy hozzáadott értéket előállító, kreatív munkahelyek maradnak meg az embereknek.
Az európai parlamenti vitában felmerült az a kérdés, hogy a robotizáció olyan externáliának tekinthető, amelynek terheit a cégek a társadalomra hárítják, miközben a hasznát maguk élvezik. Externáliákon azokat a cégek működése során előálló társadalmi és környezeti károkat értjük, amelyek a profitmaximalizálási törekvések miatt következnek be, de a cégek nem vállalnak értük felelősséget, a keletkező károkat nem térítik meg. Ilyen volt például a Tisza elszennyezése, de a cégek nyereségét növelő, ugyanakkor az orvosi kutatások szerint egészségre ártalmas több műszakos munkarend is ilyen externáliának tekinthető.
A robotizáció okozta várható tömeges munkahelymegszűnés is ilyen externália lesz, amely a termelékenység magas szintje és a bérköltségek csökkenése miatt hatalmas profitok keletkezésével jár. De ki és miből fogja kezelni ennek az externáliának a társadalomra terhelt következményeit? Át lehet-e majd mindenkit képezni más, a robotizáció által nem érintett szakmákra? Ki fogja állni a tömeges átképzés költségeit? Mi lesz azokkal, akiknek nem jut semmilyen munkavégzési lehetőség, ami nemcsak anyagi, de pszichológiai problémákat is okozhat?
Az egyik megoldási javaslat a garantált alapbér, azonban azt is finanszírozni kell valamiből. Mindebből azt a következtetést lehet levonni, hogy a cégeknek is ki kell venniük a részüket a keletkező problémák megoldásából, azaz fizetniük kell. De hogyan és mennyit? Az egyik ötlet úgy hangzott, hogy a cégeknek a pénzügyi jelentéseikben be kellene mutatniuk, hogy a robotok, az automatizálás mennyivel járul hozzá a gazdasági eredményeikhez, és ennek alapján adót vetne ki rájuk az állam. Egy másik lehetőség az alkalmazott robotok után fizetendő adók bevezetése lenne.
Az Európai Parlament azonban első közelítésben nem állt a robotizáció megadóztatása mellé. A vita valószínűleg folytatódik, hiszen a cégek végső soron nemcsak profitgyártó gépezetek, hanem egy társadalmi rend szereplői is, ezért elvárható tőlük a társadalmilag felelős viselkedés. De ha csak az anyagi érdekeiket tartanák szem előtt, akkor is látniuk kell azt a nyilvánvaló problémát, hogy ha tömeges munkanélküliséget okoznak, azzal csökkentik termékeik vásárlóinak számát.
Hogyan készülhetnek fel erre az új világra a kormányok? Egyrészt azzal, hogy a gazdasági szerkezetüket tudatosan úgy alakítják, hogy azon belül kicsi legyen a robotok által a következő 10-20 évben kiváltható munkahelyek száma. Másrészt célszerű munkahelyteremtő támogatást is csak olyan cégeknek adni, amelyek nagy hozzáadott értéket előállító, tudást igénylő munkahelyeket hoznak léte. És talán ami a legfontosabb, az a tudatos felkészülés az oktatásban az új technológiák teremtette új követelményekre. Hiszen a ma általános iskolások 10-20 év múlva a munkavállalók derékhadát adják majd. A robotizáció, a digitalizáció és az automatizálás világában pedig egyrészt kreatív, nagy tudású, másrészt az úgynevezett „puha”, humán képességekkel rendelkező szakemberekre lesz elsősorban igény.
Végül még egy fontos gondolat. A robotizáció elsősorban a nagyvállalatoknál fog elterjedni a gyártott termékvolumenek nagysága, illetve a robottechnika bevetésének költségei miatt. A kisvállalkozások azonban továbbra is lehetőséget kínálnak majd a foglalkoztatásra. Érdemes ezért a kisvállalkozói szektort értékes nemzeti vagyonnak tekinteni és megerősíteni.
Forrás: Magyar Idők
