A Tudatos Vásárlók Egyesülete 2017. április 3-án nemzetközi konferenciát szervezett Emberi jogok és munkakörülmények a magyarországi divatiparban címmel, melyen a 2016. februárja és októbere között készített felsőruházati gyártással foglalkozó cégeknél végzett kutatásuk eredményét is bemutatták. A rendezvényről megjelent sajtócikkre a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) Könnyűipari Tagozata vezetőjeként szeretnék reagálni.


A Tudatos Vásárlók Egyesülete ebben a kutatásában bemutatta a magyarországi könnyűiparban alkalmazott bérek, munkakörülmények, érdekképviseleti munka helyzetét általánosan, miközben valójában 3 cég munkavállalóival készült interjú.

A rendezvényen jelen volt a Magyar Könnyűipari Szövetség elnöke és a BDSZ könnyűiparért felelős alelnöke is, akik elmondták véleményüket az elhangzottakról, amely sajnálatos módon a sajtóban nem jelent meg.

A kutatás többek között a 2016. évi béreket, béren kívüli juttatásokat elemzi.
A Kormány 430/2016. (XII.15.) Kormány rendelete alapján, 2017. január 1-től a minimálbért 127500 Ft-ra, (15%-s növekedés), a garantált bérminimumot 161000 Ft-ra (25%-s növekedés) emelte. Ez a mértékű béremelés a könnyűipari vállalkozások üzleti működését rendkívüli helyzetek elé állította.
Ezért Szakszervezetünk a Könnyűipari Ágazati Párbeszéd Bizottsággal közösen 2016. december 22-én Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár úrhoz fordult levélben, hogy legalább 1 évre szóló kompenzációs alap megteremtésével segítsen a bajba jutott vállalakozások veszteségeit enyhíteni.

A béremelés és a béren kívüli juttatás mértéke cégenként más és más. Nem csak a kötelezően előírt minimálbér-emelést hajtották végre a munkáltatók. A szakszervezeti bértárgyalás eredményének köszönhetően a minimálbér fölött keresők esetében is 8-10%-s béremelést sikerült elérni.
A béren kívüli juttatások elemei: jelenléti prémium, kedvezményes adózású készpénz juttatás, törzsgárda jutalmazása, 13. havi fizetés.
A túlórák rendben kifizetésre kerülnek, de a túlmunkák mértékét a Munkatörvénykönyvben előírt munkaidőkeret alkalmazásával csökkenteni tudja a munkáltató.
A bérmegállapodások és a béren kívüli juttatások a helyi kollektív szerződésekben kerülnek rögzítésre.

Az utóbbi 5-10 évben szakszervezetünk nyomására is javultak a nagyobb munkáltatók üzemeiben a munkakörülmények. A nagy nyári melegre való tekintettel légbefúvó rendszereket építettek ki, több cégnél van légkondicionáló berendezés és ventilátorok beállításával is próbálják enyhíteni a hőséget. Hőségriadó esetén „védő-hűsítő” italt kapnak a munkavállalók, és lehetőség van több munkaközi szünet beiktatására is.
A nehéz fizikai munkát, egy-egy munkafolyamatot könnyebbé teszi az automata gépek (pl. számítógép által irányítható szabászat, az anyag előkészítése, automata kézzel irányítható apparátos gépek beállítása) alkalmazása. A munkába járás nehézségeit un. „munkásbuszokkal“ könnyítik a munkáltatók.

A BDSZ-ben komoly érdekvédelmi munka folyik az általunk képviseltek érdekében.
Rendszeres támogatást adunk a kollektív szerződések kötéséhez, tárgyalásokat folytatunk a munkáltatókkal a magasabb bérekért, a jobb munkafeltételekért. Szükség esetén munkajogi kérdésben ingyenes jogvédelmet biztosítunk. 
Szervezetünk több kedvezményes szolgáltatást is biztosít tagjai számára (üdülések, vásárlások, biztosítások, telefonflotta igénylése).

A BDSZ tagja három Ágazati Párbeszéd Bizottságnak, amelyből a Könnyűipari Ágazati Párbeszéd Bizottság (KÁPB) a könnyűipar területén szerveződött munkavállalók és munkaadók bér és munkakörülményeivel, az ágazatban felmerülő gondokkal foglalkozik. A két oldal párbeszéde rendszeres, több esetben került sor közös rendezvények lebonyolítására is. Legutóbb több mint 100 fős rendezvény 2017. március 7-én került megszervezésre “ Hogyan tovább könnyűipar“ címmel. Ezen tulajdonosok, munkáltatók és szakszervezetek képviselői vettek részt. Újra jeleztük a munkáltatók felé, hogy az egyik legfontosabb feladatnak tartjuk a Könnyűipari Ágazati Kollektív Szerződés megkötését. Ezen kezdeményezésünk több éve húzódik, melynek fő oka, hogy a Munkáltatói Szervezetnek nincs felhatalmazása Ágazati Kollektív Szerződés megkötésére tagvállalataitól.

A Tudatos Vásárló Egyesületének egyoldalú megállapításait – amely sajtónyilvánosságot kapott - szerettem volna árnyalni és jelezni, hogy a BDSZ folyamatos erőfeszítéseket tesz a jobb munkakörülményekért, a tisztességesebb jövedelmekért, hogy a varrónők bére ne a mindenkori minimálbért jelentse.

Varga Éva
BDSZ alelnök