logo
 

Startlaphoz Csatlakozz!



Ha pozitívan szeretné értékelni, vagy másoknak ajánlani oldalunkat, kérjük kattintson a +1 gombra! (Ehhez bejelentkezett Google-fiók szükséges.) Köszönjük! Mi a Google +1?

Bértárgyalás sikerének feltétele
Egészségügyi érdekképviseletek törvényi garanciát várnak a lépcsőzetes bérfelzárkóztatáshoz
PDF Nyomtatás E-mail

Írta: Szakszervezetek.hu   
       2012. február 09. csütörtök, 18:37

Az egészségügyi érdekképviseletek a jelenleg rendelkezésre álló forrásból megvalósítható béremelést akkor tartják elfogadhatónak, ha egyúttal törvényi garanciát kapnak a dolgozók többszöri béremelésére.

    Papp Magor a Magyar Rezidens Szövetség elnöke csütörtökön az MTI-nek azt mondta: a januárban kezdődött bértárgyalások akkor lehetnek sikeresek, ha törvényben garantálják, hogy 2013-ban és 2014-ben is legalább akkora béremelést kapnak, mint amekkorát a mostani forrásból.

    A Népszabadság csütörtöki számában azt írta: Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár az előző napi bértárgyaláson konkrét összegű, néhány tízezer forintról szóló ajánlatot tett az érdekvédőknek. A lap szerint azonban ezt sem kaphatja meg mindenki, a háziorvosok, a házi gyermekorvosok, az alapellátásban dolgozó fogorvosok biztosan kimaradnak belőle. Első lépésben az alkalmazott orvosok részesülnének a béremelésből - írta az újság.

    Bélteczki János, a Magyar Orvosok Szövetségének (MOSZ) elnöke az MTI-nek csütörtökön azt mondta: bár az államtitkár korábban 30,6 milliárd forintos forrást említett, az valójában 30 milliárd. Ebből az egészségügyi vezetés 15-15 milliárd forintot fordítana az orvosok, illetve a szakdolgozók béremelésére.

    A MOSZ elnöke konkrét összeget egyelőre nem kívánt megnevezni, mert csak a következő napok egyeztetésein dől majd el, hogy a különböző szakmákban dolgozók mekkora béremelést kaphatnak. Azt viszont megerősítette, hogy valóban néhány tízezer forintos nagyságrendű emelésre számíthatnak a dolgozók.

    Ennek kapcsán Bélteczki János leszögezte: határozott elvárásuk, hogy 2014-re el kell érni a nettó 100 ezer forintos béremelést. Céljuk továbbra is a nettó 200 ezer forintos kezdő orvosi, illetve nettó 300 ezer forintos kezdő szakorvosi fizetés.

    A MOSZ elnöke azt is elmondta: biztosnak látszik, hogy a mostani 30 milliárd forintos forrásból csak az alkalmazotti jogviszonyban dolgozók részesülhetnek, vagyis az alapellátásban dolgozók - mintegy 12 ezer háziorvos, szakdolgozókkal együtt 30 ezer ember - bérét nem érinti. Az igaz, hogy ebben az ágazatban korábban voltak intézkedések - jegyezte meg a szervezet vezetője, de véleménye szerint az alapellátás, illetve az azon alapuló teljes egészségügyi ellátás rendszerszintű megújításához további beavatkozásokra van szükség.

    Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke ennek kapcsán az MTI-nek azt mondta: semmiképp nem tudják elfogadni, hogy bármilyen azonnali béremelésből kihagyják az alapellátásban dolgozókat. Mint kiemelte,
elfogadhatatlannak tartják a tárca ezzel kapcsolatos indoklását, amely részben a háziorvosi indikátorkeret megemelésére, részben a műszertámogatásokra kiírt pályázatokra hivatkozik. Éger István hangsúlyozta: ezeket a pénzeket csak beruházásokra lehet fordítani, az orvosok megélhetését azok nem segítik.

    A MOK elnöke kiemelte: a jelenlegi forrásból kínált bérrendezést csak akkor tudják elfogadni, amennyiben arra még az idén sor kerül, és egyúttal törvényben garantálják, hogy azt többszöri béremelés követi.

    Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke az MTI-nek a szerdai egyeztetésről elmondta: elsősorban arról kaptak tájékoztatást, hogy a szervezetek, köztestületek által korábban benyújtott javaslatoknak mekkora lenne a forrásigényük, a költségvetésben milyen elosztás alapján valósíthatóak meg. Az egyeztetések a jövő héten folytatódnak.

    Annak kapcsán, hogy a rendelkezésre álló 30 milliárd forintos forrást fele-fele arányban használnák fel az orvosok, illetve a szakdolgozók béremelésére, azt mondta: a kevesebbnél 15 milliárd forint is jóval több, ugyanakkor megjegyezte: az egészségügyben dolgozók létszámát tekintve az orvosok aránya 20, míg a szakdolgozóké 80 százalék. Tehát ugyanakkora összegből az orvosok több, a szakdolgozók kevesebb pénzt kaphatnak.

    Az MTI megkeresésére az egészségügyért felelős államtitkárság csütörtökön azt írta: az államtitkárság és a bértárgyalásokban érintett szakmai szervezetek folyamatos kétoldalú egyeztetéseket tartanak egymással. Konkrét kérdésekre csak a tárgyalások lezárulta után válaszolnak - tették hozzá.

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Kapcsolódó cikkek :

» Szakszervezeti javaslatcsomag a Munka törvénykönyve átmeneti szabályairól

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) részt vevő szakszervezetek összeállították a Munka törvénykönyve átmeneti szabályaival kapcsolatos javaslataikat, és megküldték a Nemzetgazdasági Minisztérium...

» Monitorozzák a megváltozott munkaképességű emberek komplex felülvizsgálatát!

A Demokratikus Koalíció (DK) azt javasolja, hogy monitorozzák a megváltozott munkaképességű emberek komplex felülvizsgálatát, mert olyan esetek kerületek nyilvánosságra, amikor súlyosan egészségkárosodott embereket nyilvánítottak...

» Demonstrációt tart öt szakszervezet a pedagógusnapon

Demonstrációt tart pedagógusnapon, június 3-án öt szakszervezet a fővárosban, az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt - jelentették be az érintett szervezetek...

» Hoffmann szerint nem tudnak mit kezdeni a szakszervezetek követeléseivel

Hoffmann Rózsa szerint ferdítésekkel van tele a pedagógus-szakszervezetek keddi nyilatkozata. Az oktatási államtitkár újságírók előtt azt mondta: a tömörülések követeléseivel nem nagyon tudnak mit kezdeni, a tüntetés, a sztrájk...

» Uniós támogatással javul a betegellátás színvonala és jobbá válnak az egészségügyi dolgozók munkakörülményei

Az országszerte uniós támogatással megvalósuló kórházfejlesztések nyomán javul a betegellátás színvonala és jobbá válnak az egészségügyi dolgozók munkakörülményei – jelentette ki Szócska Miklós, az Emberi Erőforrások...




Mottó:
...Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják.
De miről önmagunk lemondunk, annak visszaszerzése mindig nehéz, s mindig kétséges.
(Deák Ferenc)

Szakszervezetek plusz



Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés


Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
Mobil nézet | Normál nézet