A hatékony munkakereséshez idő és energia kell

Ki ne ismerné ezt a rövidítést: KSH? Vagyis Központi Statisztikai Hivatal! Igen, többnyire ezt jelöli, de nem ezúttal! Most valami mást takar e három betű: az álláskeresés három fő útjáról, lehetőségéről lesz ugyanis szó – olvasható az elerszepitok.hu oldalán Limpár Imre tréner, tanácsadó szakpszichológus írása.

K, mint kapcsolati tőke,

S, mint spontán álláskeresés,

nem szokványos utat jelöl. Sarkítva, az „S" útnak a lényege, hogy egyáltalán nem érdekel engem, mint álláskeresőt, hogy valahol keresnek-e az adott pozícióra valakit, avagy sem, hanem megpróbálok náluk, divatos szóval élve: becsekkolni. Tehát, kis túlzással, hírül adni, hogy létezem, hogy a világon vagyok, hogy megszülettem, hogy elérhető vagyok, mint szakember. Mert ha nem tudják, hogy én egyáltalán vagyok, akkor nulla, azaz pontosan nulla az esélye, hogy bármilyen munkalehetőség kapcsán felmerüljön a nevem és csörögjön a telefonom.

A „H" a hagyományos, vagy hirdetési utat mutatja.

 Hangsúlyoznunk kell, az lehet egy elég jó stratégia, ha mindháromban megtesszük a megfelelő szükséges lépéseket az álláskeresés sikeréért, vagyis nem csupán azt, amit sajnos a legtöbb álláskereső tesz ma Magyarországon, hogy egyrészt főként szimplán a hirdetési, hagyományos úton próbálkozik, és a kapcsolati tőkéjének bemozgatását kipipálja pusztán azzal, hogy ha „Hallotok valamit, szóljatok!" Ez utóbbi mondat ugyanis – ennyire lecsupaszított formájában – noha bár csak extra kivételek esetén működik, mégis a legtöbbünknek elhagyta már száját.

Az „S" úttal általában, ha élnek is, nagyon finoman szoktak bánni az álláskeresők; a legtöbbször abban merül ki, hogy pár helyre elküldik az önéletrajzukat, vagy még inkább csak küldözgetik. Mindez azonban roppant kevés, valójában ez még nem igazi Spontán út, csak afféle gyenge próbálkozás.

A három ösvény együttes használata lesz, illetve lehet egy ütős elhelyezkedési stratégia záloga. Gyakran kérdezik, hogy mennyi idő javasolt a „H" útra? Nos, erről megoszlanak a vélemények, személyes véleményként maximum fél órát javasolnék naponta, annyit viszont mindenféleképpen érdemes.

Az a jó, ha mindhárommal élsz, akkor megőrzöd az aktivitásod. Álláskeresői, munkavállalói, munkakeresői, elhelyezkedési szempontból különösen veszélyes, amikor valaki rááll egy passzív vágányra, vagyis egy ún. „Elküldöm az anyagokat, aztán várok!"attitűddel szemléli az események lefolyását, tehát sokkal inkább elszenvedője, mint alakítója a saját jövőjének. A várakozás ugyanis sokszor csodavárásba torkollik egy idő után. Ez pedig nagyon passzivizál, ami az álláskeresés egyik legnagyobb mételye. Az energiádat ugyanis elszippantja a reménykedő jövőbe tekintés, s a lelked energiái, elemei teljesen lemerülnek. Amikor végül aztán a következő munkahelyeden újra el kell kezdeni dolgoznod, már nagyon nehéz újra fölpörögni és felvenni a fonalat, holott a munkáltató pontosan ezt kívánná az újdonsült beosztottól, vagyis tőled.

Sőt, az igazat megvallva már az interjúk során is problémák adódhatnak. Például három-négy hónap úgy telik el, hogy nem hívtak be egyetlen beszélgetésre sem, ilyenkor – teljes joggal – a kétségbeesett passzivitás eluralkodik. Ekkor nem csoda, hogy ilyen előzmények után már nem tudsz erőteljesen megnyilvánulni, s mivel a munkáltató egy lendületes munkavállalót keres, nem is választ majd téged. Ekképp válhat önbeteljesítővé az álláskeresési kudarc lefelé húzó spirálja. Pont emiatt a legfőbb lehetőség, hogy bármi áron (!) képesek legyünk megőrizni a saját aktivitásunkat. Pizsamában ugyanis nem lehet állást keresni. Jönni-menni kell az ügy érdekében, abban az elvben, hogy „Ha állást keresek, az a főállásom, hogy napi minimum 6-8 órát szánok a helyes elhelyezkedési cselekedetek rejtelmeire, mégpedig a KSH utak együttes és mély használatával.

Forrás: eletszepitok.hu