Európai Parlament Regionális Fejlesztési Bizottsága strasbourgi ülésén megszavazta az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alappal (EGAA) kapcsolatos előterjesztést, amely egyszerűbb feltételeket biztosít az eredményesebb munkaerőpiaci integráció érdekében - közölte Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő az MTI-vel csütörtökön. Az alap fontos és hasznos eszköz, hiszen testreszabott támogatást nyújt a munkájukat vesztett embereknek a munkaerőpiacra történő újbóli beilleszkedéshez – írja a Portfolio.

 Közleménye szerint az általa benyújtott előterjesztetés az alap használhatóságának javítását célozta, a támogatás feltételeinek egyszerűsítésével, a jogosultak körének további bővítésével és az eljárás gyorsításával.

A javaslatban szerepel a jelenlegi 250 fős elbocsátási küszöbérték 150-re csökkentése

figyelemmel arra, hogy a kisebb tagállamok munkaerőpiacai eleve kisebbek, a munkahelyek jelentős részét a kis- és középvállalkozások adják, amelyeknél az elbocsátások száma nagyon ritkán éri el a 250-et.

A néppárti képviselő indítványozta, az alap azokat is támogathassa, akik belátható időn belül bizonyosan elveszítik munkahelyüket.

Egyben kezdeményezte az eljárás gyorsítását, mert egy válsághelyzeteket kezelő alap esetében lényeges, hogy a kérelmek elbírálási ideje a lehető legrövidebb legyen, a támogatás gyorsan jusson el azokhoz, akik elveszítették a munkahelyüket.

A képviselő aláhúzta, hogy az alap fontos és hasznos eszköz, hiszen testreszabott támogatást nyújt a munkájukat vesztett embereknek a munkaerőpiacra történő újbóli beilleszkedéshez.

Az EGAA-t 2007-ben hozták létre, hogy a súlyos gazdasági zavarban szenvedő területeken aktív munkaerőpiaci intézkedések társfinanszírozásával megkönnyítse a munkavállalók - különösen a hátrányos helyzetű, idős és fiatal munkanélküliek - munkaerőpiacra történő visszailleszkedését vagy önfoglalkoztatását.

Az EGAA látható, célzott pénzügyi támogatást nyújt a csoportos létszámleépítések által sújtott munkavállalók átképzésére, valamint a munkaerőpiacra történő visszailleszkedésükre irányuló személyre szabott programokhoz.

Forrás: Portfolio

Szakszervezetek.hu hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhessen a szakszervezetekkel kapcsolatos hírekről.