Mintegy 1,4 milliárd forint értékű közfoglalkoztatási program indult Nyíregyházán - közölte a szervező városüzemeltető és vagyonkezelő nonprofit kft. illetékese az MTI-vel.

Takács Miklósné elmondta, hogy a jövő év február végéig 1148-an kapnak munkát a nyilvántartott álláskeresők közül.

A program kiegészül egy, a 2015-ös évről áthúzódó képzési projekttel, amelynek keretében a munka mellett 771-en szerezhetnek szakképesítést a későbbi elhelyezkedésükhöz.

A nyíregyházi önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő cég közfoglalkoztatási csoportvezetőjének tájékoztatása szerint az érintetteknek a város oktatási, szociális és más közintézményeiben is kínálnak munkát. Végzettségtől függően akár adminisztrációs feladatokat is elláthatnak, részt vehetnek a házi gondozói hálózat munkájában, gyermekgondozóként, konyhai kisegítőként, vagy gondnokként is dolgozhatnak alkalmazásuk ideje alatt. Mások a város köztisztasági munkáit látják el, a parkgondozástól kezdve az utak, közterületek és csatornák rendbe tételéig.

A képzések során elsősorban hiányszakmákat sajátíthatnak el a munka mellett, így például óvodai dajka, betanított kőműves, parkgondozó, állatgondozó, erdőművelő és kerti munkás képesítést szerezhetnek.

A korábbi gyakorlattól eltérően, három-négy hónap helyett most majdnem egyéves időtartamra tudnak közfoglalkoztatást biztosítani, és folyamatosan várják a jelentkezőket, akik több munkalehetőség közül is választhatnak a nyíregyházi közintézményekben - hangsúlyozta.

Tavaly a Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. összesen 3841 ember foglalkoztatott több hónapos közfoglalkoztatási jogviszony keretében.

Szakszervezetek.hu hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhessen a szakszervezetekkel kapcsolatos hírekről.