Ellentmondás látszik kibontakozni a pedagógus-érdekképviseletek között, miután nincs egységes álláspont arra vonatkozóan: kötelezhetőek-e a tanárok nyári munkavégzésre. Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint noha a törvény ilyet nem ír elő, a tanárok 15 napnyi nevelő munkára kötelezhetőek. Galló Istvánné azonban a Magyar Időknek leszögezte: senki nem kényszeríthető ilyen jellegű munkára. A bérezésről egyébiránt minden esetben az önkormányzatok döntenek, vagyis ebbe az állami fenntartónak nincs beleszólási lehetősége.

A nyári napközis táborokat a területileg illetékes települési önkormányzatok szervezik meg, a gyermekvédelmi törvény rendelkezik erről. A pedagógusokat ők kérik fel, és bízzák meg – reagált az oktatási államtitkárság Mendrey László azon nyilatkozatára, amely szerint megalázó bérért dolgoznak a tanárok a nyári táborokban.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke az ATV-nek tegnap azt mondta: a táborokban részt vevő tanárok átlag bruttó 7200 forint napidíjat kapnak, ami nettó 700 forintos óradíjat jelent. – Ez a fővárosi viszonyokat tükrözi, vidéken valószínűleg rosszabb lehet a helyzet – vetette fel az elnök, aki szerint vérlázító, hogy ennyivel szúrják ki a tanárok szemét. Mendrey László felháborítónak tartja, hogy a bérek mennyire nem tükrözik az egyes tevékenységek közötti különbségeket.

– Minden munkát meg kell becsülni, az értelmiségi munkát meg pláne meg kellene. Sokadszor mondom el, hogy a pedagógus gyerekekkel dolgozik, ami óriási felelősséget jelent, ezért talán nem kellene megalázni őket – hangsúlyozta az érdekképviseleti vezető.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma illetékes államtitkársága lapunk megkeresésére azt is közölte: a nyári napközis feladatok díjazásáról szintén az önkormányzatok döntenek. Leszögezték: a pedagógusok számára az önkormányzati táborokban történő munkavégzés nem kötelező. „Mivel csak a szabadságuk alatt vállalhatnak egyéb jogviszonyban feladatot, ezért ebben az esetben a fizetésük mellett kapják meg azt a díjazást, amelyet az adott önkormányzat megállapít, ebbe az állami fenntartónak nincs beleszólási lehetősége” – olvasható az oktatási államtitkárság válaszában.

Lapunk megkereste a PDSZ elnökét is, aki szerint az önkormányzatok az állam részét képezik, állami normatívával rendelkeznek, ezért nem lehet külön egységként kezelni őket a finanszírozást illetően – Igaz, hogy a pedagógusok nyáron fizetett szabadságon vannak, azonban kötelezhetők 15 napnyi nevelő munkára – fogalmazott Mendrey, aki ugyanakkor maga is elismerte: ezt a törvény nem írja le. A PDSZ elnöke szerint végső soron a szabályozás rossz, a hiba a rendszerrel van, ezért a jövőben egyeztetést kezdenek az önkormányzati szervezetekkel.

– A pedagógusok nem kötelezhetők a nyári munkavégzésre – ezt már a Pedagógus Szakszervezet elnöke mondta lapunknak. Galló Istvánné közölte: a szünidei táborokat az önkormányzatok működtetik, szakemberek alkalmazásával, ezért a tanárok között hirdeti meg a munkalehetőséget, kötelezni azonban senkit nem lehet. Az elnök hozzátette: támogatnák egy egységes bérezési rendszer kialakítását, kérdés, hogy a települések költségvetése mit enged ezen a téren.

Forrás: Magyar Idők

Szakszervezetek.hu hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhessen a szakszervezetekkel kapcsolatos hírekről.