Az igazságügyi miniszterhez fordul a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (Reszasz) az utólag elfogadott hálapénz jogbizonytalanságának rendezése érdekében - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a büntető törvénykönyv (Btk.) rendelkezése nem egyértelmű az előre nem követelt, azonban utólag elfogadott orvosi hálapénz büntetőjogi megítéléséről.

A Reszasz a jogbizonytalanság rendezése érdekében 2014-ben a legfőbb ügyészhez fordult. Polt Péter akkor arra a következtetésre jutott, hogy a hálapénz utólagos elfogadása az új Btk. vesztegetés törvényi tényállását valósítja meg, ez azonban a munka törvénykönyvének rendelkezéseivel összevetve nem egyértelmű. A legfőbb ügyész ezért jogszabály-módosítást kezdeményezett az egykori Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál.

Mivel az ügyben azóta nem történt semmilyen előrelépés, a Reszasz Trócsányi László igazságügyi miniszterhez fordul a kérdés rendezése érdekében - közölte a szervezet.

A Reszasz azt írta, a hálapénzrendszer felszámolásához szükséges egy a gyakorlatban is működő keretrendszer kidolgozása, amelynek egyik fontos eleme az egészségügyben dolgozók megbecsülése mellett a hálapénz jogi helyzetének rendezése.

Szakszervezetek.hu hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhessen a szakszervezetekkel kapcsolatos hírekről.