A Magyar Állami Operaháznál kollektív szerződés kötésére jogosult szakszervezetek (MZTSz, ODFSz) által kiadott sztrájkfelhívást követően az Operaház főigazgatója a sajtó és a közösségi platformok felé megjelent, a szakszervezetek lejáratását célzó, valótlan állításokat tett.

A szakszervezetek követelése ugyanis a kollektív szerződés megkötésére, valamint 2024 január elsejétől kezdődően, átlagosan 30%-os béremelésre irányul.

Ez, a tárgyalásokon résztvevő felek számára egyértelmű, amit a szakszervezetek által írásban átadott követelések és a megkötött, közbenső megállapodások is alátámasztanak. Mindazonáltal a főigazgató, a nyilatkozataiban támadott bérkövetelést a fenntartó felé írott levelében maga is megalapozottnak tartotta.

Okkal kell feltételeznünk, hogy a főigazgató hamis tényállításait - különösen a 70%-os bérkövetelést - azért teszi, hogy a megállapodást kizáró helyzetet generáljon, és a közhangulatot a társulat és a szakszervezetek ellen fordítsa.

Hangsúlyozzuk, hogy a szakszervezetek célja, még a meghirdetett sztrájk előtt történő kollektív szerződés és a 2024. évre vonatkozó bérmegállapodás megkötése!

Bízunk abban, hogy az intenzív tárgyalások hatékonyak lesznek és eredményesen zárulnak, így a meghirdetett sztrájkra nem kell, hogy sor kerüljön, és ezáltal az Operaház szeretett közönsége zavartalanul élvezheti a kiváló előadásokat.

Budapest, 2023. november 14.

ODFSz-elnökség