A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) 2015. szeptember 15.-i Szövetségi Tanács ülése – élve az Alapszabályban foglalt jogával – döntött a SZEF a Magyar Szakszervezeti Szövetségben (MASZSZ) fennálló tagságának ügyében.  A SZEF Szövetségi Tanácsa kinyilvánította, hogy a 2013. december 6 - án alapított, három konföderációból álló Magyar Szakszervezeti Szövetségből 2015. szeptember 16-ai hatállyal kiválik.

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) tiltakozik és kollektív munkaügyi vitát kezdeményez a Tesco-nál, mivel a vállalat bejelentette, hogy 2016 januárjáig bezárólag megszünteti az éjszakai munkavégzés jelentős részét a magyarországi áruházaiban.

A SZAKSZ főleg az alacsony bérek miatt kialakult létszámhiány okozta problémák megoldására, a VOLÁN társaságoknál  demonstrációt tart.

A magyar sajtóban az elmúlt hetekben többször felbukkant a hír, hogy egy brüsszeli feljelentés miatt ismét veszélybe kerülhetnek nagy múltú húsipari társaságok. A hírek arról szólnak, hogy a feljelentés szerint a Kormány úgymond az EU szabályozásnak nem megfelelő módon nyújtott segítséget három húsüzem, a Gyulahús Kft., a Kométa '99 Zrt. és a Pápai Hús Kft működéséhez.

Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) vezetősége nem tartja elégségesnek a nyugdíjrendszer átalakítását úgy, hogy 40 év munkaviszony után mehessenek nyugdíjba a munkavállalók!
Szerintünk a nyugdíjrendszer fenntarthatósága érdekében valódi és átgondolt reformra van szükség!

A Magyar Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozata támogatja azt a kezdeményezést, mely szerint 40 évi munkaviszony után ne csak a nők, hanem a férfiak is nyugállományba vonulhassanak. Ennek szükségességét az esélyegyenlőséget sértő diszkrimináció megszüntetése indokolja.

A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet, mint az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetségének (AKSZSZ) egyik tagszervezete úgy foglalt állást, hogy az AKSZSZ 2015. szeptember 1. napjával kezdeményezze a tárgyalások megkezdését a Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetségénél (KKVSZ), a VOLÁN szakmában dolgozók bérrendezésével kapcsolatban.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség Női Tagozata támogatja Bodnár József kolléga kezdeményezését, a férfiak azon igényét, hogy 40 évnyi szolgálati idő megszerzése után, teljes jogú nyugdíjra legyenek jogosultak.

Aki  csak pár évet is eltöltött a közösségi közlekedésben, az vegyes érzelmekkel olvassa a vezető hírportálokon a MÁV- Volán közlekedés átalakításával kapcsolatos tartalmakat.